Posts Tagged ‘névnap’

2009. 22. HÉT

Hétfőn bementünk Erzsi nagyihoz, találkozni Szilviékkel. Csak délután mentünk be, mert anyucinak el kellett még intézni a keresztelőhöz szükséges dolgokat, mert hétvégén lesz Peti keresztelője.

Elég hűvös idő volt a héten, pénteken voltunk az állatkertben Totóval meg Szilvivel meg Guy-jal, addig a mami meg a Rita meg Ági mama Petivel volt és szombatra, a keresztelőre készülődtek.

Hát megvolt a nagy keresztelés, ami nagy sírásokba torkollott. Először én kezdtem el. Bementünk a nagy giling-galang templomba, ahol hirtelen mindenki megállt, csöndben volt, nekem megfogta a kezemet a nagyi meg a Kati, és csöndben kellett lennem. A papbácsi meg közben mormolta a szövegét. Nagyon félelmetes volt, főleg, hogy nem mehettem oda apuékhoz, mert ők középen álltak, előttük Szilvi, Guy, meg Petike. Valószínűleg Petike megijedhetett, ahogy elkezdtem sírni és végül odaszaladtam apucihoz, mert Peti is onnantól kezdve végig sírt szegényke. Nem is hallottunk semmit abból, amit a papbácsi mondott. Hamar vége lett, utána Ági mamánál az udvarban voltunk, ott motoroztunk nagyokat Totóval meg Attival. Megtartottuk a születésnapokat meg az én névnapomat. Természetesen ajándékokkal együtt.

2009. 20. HÉT

Hétfőn voltunk tornázni, most a kicsiknek a tornájára mentünk, illetve a végére, utána én is tornáztam. Peti is volt velünk, ő is nagyon élvezte, még nem is nagyon látott ilyen közelről kicsi gyerekeket.

Kedden anyuci megint ment táncolni, így én apucival kettesben voltam otthon este. Ági mamánál aludtak Petivel anyuciék.

Szerdán Tomhoz mentem be, apu vitt reggel és csak este hozott haza. Jókat játszottunk, ott volt Sanyi nagypapa is.
Read the rest of this entry »

2009. 14. HÉT

Szerdán elmentünk a városba tömegközlekedni. Nagyon szuper volt. Először autóval elmentünk az Erzsi nagyiékhoz, ahol laknak, onnan villamossal mentünk, majd földalattival. Elég vicces volt ez a sárga földalatti, de másodszor már nem mertem felülni rá, inkább ki akartam jönni az alagútból. Utána piros busszal is utaztunk, aminek nagy botok voltak a tetején, a mami szerint trolinak hívják. Utána még villamosoztunk egy kicsit és felugrottunk Erzsi nagyiékhoz egy rövid időre. Persze hazafelé már elaludtam a kocsiban, és Ági nagyinál már nem akartam aludni, úgyhogy aznap fél óra volt az alvásom, estére már jó fáradt is voltam.

Read the rest of this entry »

2009. 06. HÉT

 

Hétfőn megint voltunk tornázni, már egész ismerős volt a terep, és már a bordásfalra is teljesen felmásztam a labdákért. Az elején azért nem nagyon akartam hirtelen semmit sem csinálni, egy-két bőgés is volt, de megfordította Enikő a sorrendet, és előbb a mamiék tornáztak egy kicsit, addig mi ismerkedtünk a tereppel meg a játékokkal és utána mi csináltuk a feladatokat. Így már egy kicsit jobb volt, könnyebben “lazultunk”.

Read the rest of this entry »

2009. 03. HÉT

 

Hétfőn anyucinak megint fogorvoshoz kellett mennie, így már korán reggel átjött hozzánk Ági mama. Utána mikor hazaért anyu, rögtön sietnie kellett Petivel a kórházba, mert vizsgálatra kellett vinnie őt. Ági mamát meg engem kitett Ági mamánál és én ott is aludtam délután. Sőt, ott is aludtam éjjel is. Read the rest of this entry »

2009. 02. HÉT

 

Hétfőn itt volt egész nap szinte Ági mama, mert a maminak fogorvoshoz kellett mennie. Egész jól elvoltunk, délután aludtam is egy óriásit. Kedden is itthon voltunk, mert annyira hideg van kint. Bár igaz, másfél órára kimentünk levegőzni a térre. Szerdán jött hozzánk Szilvi meg Tom meg Erzsi nagyi, meg itt volt Ági mama is. Játszottuk sokat, bár Tommal sokat összebalhéztam, mert persze nekem is mindig az a játék kellett, ami nála van, meghát az én játékaim voltak főleg, tehát kiakadtam, mikor Tom játszott velük. A mami szerint pedig nem szabad irigynek lennem, és engednem kell, hogy mások is játszanak a játékaimmal. Délután átjött Rita is meg a dédi is, mert ő nagyon rég nem látta már Szilvit meg Tomot. Read the rest of this entry »

2008. 44. hét – X 27- XI 02.

A héten voltunk a Csiliben Aprók táncházán, az Üsztürü együttes zenélt. Nagyon érdekes volt, nem sokan voltunk, de jópofa volt. Én mondjuk még nem mertem beállni a körjátékokba, csak messziről szemléltem őket, de majd ha nagyobb leszek és bátrabb, biztosan ott fogok a gyerekekkel táncikálni. Legközelebb egy hónap múlva jönnek, lehet akkor is elvisznek anyuék.

Read the rest of this entry »

2008. 23. hét – június 2 – június 8.

Read the rest of this entry »

2008. 2. hét – átléptem a küszöböt!

Read the rest of this entry »

49. HÉT – melyből láthatod, hogy hatalmas járókám van…

Read the rest of this entry »

48. HÉT – melyből kiderül, hogy a Keresztapunak is van szülinapja…

Read the rest of this entry »