Zsófi és Peti internetes naplója – blog

Posts Tagged ‘Iowa’

Nagyon-nagyon régen kezdődött a történet.

Filmekből, hallomásokból és mások meséiből merített kis kockákból, lassan kíváncsisággá, majd vággyá fokozódott az, hogy személyesen is megtapasztalhassam az “AMERIKAI ÁLMOT”. Aztán elérkezett az idei nyár és az ILIOSZ táncegyüttes jóvoltából sikerült személyesen is rálépni az Amerikai kontinensre.

Kellemesen borzongató érzés volt ahogy az indulás időpontja közeledett és próbáltam minél több információval felkészülni  az utazásra. Ez abban nyilvánult meg leginkább, hogy kapkodásból kapkodásba estem mert mindig valami eszembe jutott de tudtam előre hogy a két városban eltöltött idő még egy gyorstalpalóra is kevés az információk be- és feldolgozására.

Ez persze fikarcnyit sem vett el lelkesedésemből, mert ez az alkalom, lehet az egyetlen alkalom a tapasztalásra, hogy aztán a saját véleményemet alakíthassam ki Amerikáról.

Ezeket a gondolatokat szeretném leírni és megosztani az olvasókkal – esetleg valakinek pont ezek a morzsák hiányoznak.

hamaroasan…

Addig is a napló itt olvasható: Amerikai Napló

Omaha felé

Most éppen Omaha felé tartunk a repülő gépen és gondoltam valami hasznossal töltöm el az időt.

Kicsi gép de kényelmes

Ez az út is 3 óra és 15 percig fog tartani. Igaz, nem egy hatalmas géppel, hanem inkább egy kicsi Bombardier típusú kb. 60 személyes kis repülővel.
Azért ilyenkor elgondolkodik az ember azon hogy valójában milyen kicsi is a mi országunk.

New York felett a kép közepén a Central Park látszik

Na de ne menjük annyira előre!

Tehát, az elmúlt másfél napban gyorstalpaló módjára sikerült szorosabb kapcsolatba kerülnünk New York nevezetességeivel magával az almával.

Sok helyütt jártunk és rengeteget gyalogoltunk.
A szállásunk az ASTOR – Central Park West úton – volt, közel Harlem-hez.

Ebből semmit sem érzékeltünk, főleg mert a Metró-állomás ott volt a közelben és metróztunk.Maga a hotelszoba inkább csak lyuk, de hát minek is kellett volna nagyobb mikor reggel 7-kor elmentünk és éjjel 12ig nem is tértünk vissza oda. Tiszta rendes szoba volt, a fürdő nagyon kényelmes nagy. a WC-jük nem sokat változott, olyan csobbanós fajta.

Tehát a programunk:
Érkezésünk New York-ba nem volt valami húúú de nagy szám. 10 órás reppenés után lehet nem is csoda,   de a JFK reptér valamelyik eldugott szegletében érezhettem először a New York-i levegőt. Olyan Blahás feelingje volt az egésznek. Na persze én azt vártam, hogy majd kimegyek a csarnokba és az egész város ott fog térdelni a lában előtt… Persze sárga taxi volt rengeteg meg mindenféle nemzetiségű ember.

Két buszt rendeltek – miután két szállodában voltunk – így a csoport szétvált és nem is találkoztunk csak a továbbutazás napján ismét.. A busz átvitt minket a “Grinsboro” hídon és így kb fél óra alatt megérkeztünk szálláshelyünkre a Central Park mellé. Az első találkozás a buszban New York látképével, felemelő érzés volt, nem felejtem el. Persze esett az eső és emiatt kissé elmosódott volt minden de az érzést nem tudta elrontani. Oldalról vettük be a várost így leginkább az ENSZ székház volt ami látszott de persze a felhőkarcolók is a távolban.

A szoba elfoglalásához 50 dollárt kellet fizetni amit elutazáskor visszaadtak.
Lepakoltunk, lefürödtünk és már kész is voltunk a túrára New York-ba, kb. este 9 óra volt.
Elsőre gyalog indultunk a Centrál park oldalán de hamar rá kellett jönnünk, hogy hatalmasak a távolságok és felesleges azzal tölteni az időnket hogy sétálunk, ezért metróra ültünk és bementünk a Times Square-re.

Persze mindehhez hozzátartozik hogy az eső esett és ernyőnk nem volt. A metró elég szakadt. Nagyon. Lehet h ez nem a leghíresebb metróvonaluk (C) de azért azt nem gondoltam volna.

Nagyon gáz, persze ennek is van hangulata.
Ja és nagyon meleg. Érdekes hogy az amerikaiak mindenhol légkondikkal hűtik magukat fagyosra – ez szó szerint értsd! De a metró állomásain szerintem volt vagy 40 fok. Döbbenetes. Ugyanakkor a metró kocsiban ismét jéggé lehet fagyni. Hát valami borzasztó.

Mellesleg megfigyeltük hogy a város alaphangját a milliónyi ablakba szerelt légkondi adja – sosincs csönd.

A metrón az emberek sokkal nyitottabbaknak tűnnek mint Londonban, bár természetesen azért nem kezdtünk barátkozni velük, lévén a Harlemi vonalon ültünk. Nincs közöttük olyan sok kirívó és másként viselkedő még a belvárosi részeken sem.
Tehát beértünk a Times Square-re. Természetesen szakadó esőben ácsorogtunk a téren és néztük a hatalmas reklámokat. igen felemelő érzés volt.

Hatalmas embertömeg hömpölygött az utcán, és mi a hatan az épületeket és egymást fotóztuk, mint mindenki más.

Sok taxi, konflis, busz, limuzin próbált átjutni az embertömegen. Jól le is fröcskölt minket egy autó, nyakig csurom vizesek lettünk.

Utána ittunk egy sört egy pubban, belvárosi árakon persze és vettünk egy esernyőt és éjfél után hazamentünk metróval.

Ekkor már a metró sokkal zsúfoltabb és ijesztőbb volt. De nem volt semmi probléma.

Másnap reggel hétkor keltünk és nyolckor már újra a metrón ültünk, a Brooklyn híd túloldalára tartottunk. Átsétálva a hídon a Wall streetre jutottunk, ahol a citibankos kártyát életre hívtuk a segítségetekkel. Végigmentünk a Wall streeten, ami nagyon keskeny utca, majd a Trinity templomba és annak a sírkertjében ebédeltünk. Utána elmentünk a WTC helyére, ami látványosan hiányzik onnan, apukának biztos érdekesek lesznek a képek.

Persze minden fotó tiszta borús és vizes sajnos.
ezután metróztunk egy kicsit és elmentünk Chinetownba, ahol rengeteget sétáltunk, kávéztunk. Mellette van Little Italy is, az olasz negyed, tele főként éttermekkel, pizzériákkal, kávézókkal.
Utána a vasalóházhoz indultunk gyalog az ötödik sugárúton, közben hot-dogot ettünk és tekeregtünk.

Majd felültünk a metróra, mert soha nem akart odaérni az az Empire épülete hozzánk.
Megnéztük a vasalóházat, pihentünk a téren és ekkor kezdett kisütni a nap. Végre sikerült egypár szép képet is készíteni az épületekről. Felbuzdulva  a napos időn, elindultunk ismét az Empire-hez és fel is mentünk a tetejére. Jó magas volt, vannak képek, onnan minden kicsi.
Miután lejöttünk, ettünk a Wendys-ben, majd a derekam már nagyon fájt, ezért egy riksával elmentünk a Times Square-re.

Természetesen a riksás a turistákat jól átverte anyagilag, soha nem volt nála visszajáró. Még jó, hogy nem százdollárossal fizettünk, mert nagyon drága út lett volna az a tíz utcányi távolság. De legalább megtudtuk,hogy a Rockefeller centernek hitt ház útközben valójában a Chrysler irodaház, de csak messziről láttuk.

Ott már jó idő volt, így újból szép fotókat lehetett készíteni, ott voltunk 11-ig. bementünk az 5 emeletes magas játékáruházba, amiben még egy óriáskerék is volt.

Zsófi biztos nagyon élvezte volna, volt Thomas vonat is felállítva, amivel lehetett játszani. De az árak és a játékok ugyanazok, mint otthon.

Utána taxival mentünk haza, mivel már nagyon nem bírtam a metrózást, a meleget, ami ott lent az alagútban volt, a taxis pikk-pakk hazaszáguldott velünk és kb. fele annyi volt, mint a riksa, bár annyira biztos nem izzadt meg, mint  a kis söfőrünk.

Vasárnap reggel elmentünk reggelizni a sarki reggeliző bárba. Western omlettet, ami tojásrántotta magyarul, Ági pedig szintén omlettet, ami csak tojás volt, mellé hamburgerhús szerűt és édes palacsintával tálalták, natúrral, amit édes szósszal kellett leönteni. Érdekes párosítás volt a tojáshoz az édes palacsinta.

Utána sétáltunk egy kicsit a Central Park felső részén egy órát, persze megint tiszta borús volt az idő, de nem esett szerencsére az eső.

Azután jött értünk a busz és most itt ülünk a repülőn Omaha felé.
A táj olyan a repülőről, mint egy négyzethálós füzet.

Megérkezés Le Marsba.

Omahából kb 2 órás igazi iskolabuszozás után érkeztünk meg. Útközben megálltunk egy görög ember tipikus út menti éttermében ahol egy hatalmas hamburgerrel kedveskedett nekünk. A hatalmas hamburger hatalmasan vacak volt úgyhogy azt hiszem nem is eszünk itt többet egy ideig.

Ezután még fél órás út következett és megérkeztünk
Le Marsba.

Hát, azt hiszem jól döntöttünk a hotelt illetőleg. Szegény többieknek kegyetlen a szállásuk. Tulajdon-képpen valamiféle akolban vannak elhelyezve vagy ahol a lovak alhatnak egy hangár szerű fűtetlen építményben, matraccal és vékony takarókkal….

Tudni kell hogy kb 13 fok lehet kinn és még csak este 10 óra van. Irigykednek is de hát a döntés az ő kezükben van.
Minden esetre meglepő hogy ezt hogy gondolták a vendéglátók…

Igaz elég messze vagyunk tőlük kb 2km, de recepciós néni adott taxi számot, meg a busz is itt megy valahol.

Első nap Le Mars-ban

Reggel korán keltünk – köszönhetően a szuper ágynak és a nyugalomnak.

Bár éjszaka sok vonat húzott el mellettünk és ezek igen nagy zajt csaptak hiszen 2-3 mozdony húzza a vagonokat amik lehetnek 1-2 km hosszúak is.

Ezt a képet a szobából készítettem

A Super 8 Hotelhez közel van a VAL-MARKT bevásárlóközpont, így a reggeli után átsétáltunk és megnéztük hogy mi a választék.

Miután bejártuk az áruházat megpróbáltunk busszal eljutni a fesztivál helyszínére… Volt egy netről letöltött város térképünk melyen a busz útvonala jelölve van. Nos, hát elindultunk gyalog(!), – szerintem a városban csak mi gyalogolunk – és nem találtuk a megállót. Megkérdeztem egy munkást, aki éppen kapirgált az út mentén merre lehet a megálló mert el szeretnénk jutni a 35. Old Time Country Festival-ra. No erre nézett egy nagyot, mert hiszen itt ét a városban de ő még nem hallott az utóbbi 34-ről sem, nemhogy a 35.-ről…
Mondtuk a Camping-ben van, na erre lelkes lett és Denny a legalább 30 éves szakadt japán kocsijával elvitt minket a Campingbe. Kedves volt de lehetett volna egy Chevy-je is.

A többiek mint verebek a dróton, ültek az akol előtt és próbáltak felmelegedni az elmúlt éjjeli 9 fok után.
Mint kiderült, átjön a csapat a mi Hotelünkbe.

Ez szuper!
Nem kell fagyoskodniuk tovább!!!

Így aztán fotózgattam kicsit:

Hát az azért elég hervasztó lehet, hogy szinte minden kocsin ott fityeg a rokkant matrica. Hogy fognak itt Zorbát táncolni a “nézők”???

Az áthurcolkodás gyorsan ment, így hamarosan már mindenki a hotelben volt, valamilyen kialkudott szobaárakkal, szobánként 4 fővel.

A szabadfoglalkozást vásárlással töltötték az emberek a közeli áruházban, külön turnusokban vetették bele magukat a kínálatba. Alkohol vásárlásakor elkérik az útlevelet és ellenőrzik, hogy a vevő elmúlt-e 21 éves, és be is rögzítenek valamit a gépükbe az okmányból.

Fél hatkor több kocsival érkeztünk vissza a fellépés helyszínére és 7-kor a nagyszínpadon el is indult a műsor.

Hát mit mondjak, az addig lézengő emberekből, hamarosan egy egész csapat majd később tömeg lett. Megteltek az ülőhelyek, és szerintem az egész területről “átvonzotta” a nézőket a műsor.

A számok végén lelkesen tapsoltak, és a fellépés legvégén felállva ünnepelték az együttest.

Mindezek után a csapat visszaöltözött, és az Erika névnapot megtartva sokkal jobb hangulatban telt az este mint előzőleg.

A szállásra visszaérkezve többeknek kedve támadt a Hotel medencéjében megmártózni.

Hat ennyi volt augusztus utolsó napja 2009-ben, az USA-ban, Iowa állam Le Mars nevű városában.

A kellemes pihenést a korai lefekvésnek köszönhetjük. Bár korán keltünk, volt egy kis egyeztetés neten a kolléganőmmel de nagyon ügyes ezért nyugodt lehetek.

Délelőtt 12-ig szabadfoglalkozás van, ezért aztán a kiadós reggelink után nem maradt más mint ismét feltérképezni a környező áruházakat. Mást itt nem nagyon lehet csinálni, hiszen itt autó nélkül senki az ember, sőt meg is nézik hogy mit gyalogol az út mentén mint egy csöves. Jut eszembe, eddig még nem is láttam csövest az utcákon.

Találtunk egy új áruházat ahol – szerintem – a zsibvásárokról (tudod, amikor kipakolnak a házuk elé mint a filmekben) összeszedett használt dolgokat lehet kapni dollár fillérekért. Vettem is kemény 2 dollárért baseball ütőt, és egy régies fa táblát “Old Toys” felirattal – 50 cenért. Jó lesz a gyerekek szobájába.
Kinéztem egy golfütőt is de azt még le kell ellenőriznem belefér-e a bőröndbe… És lett egy igazi ki kalapom is… Azt nem tudom mennyi tradicionális de nekem tetszik!

A mai napon két fellépés lesz, 3 és 7 órakor, közben egy ebéd a sofőr-néni éttermében.

Kattints a térképre és meglátod hol is vagyunk!

Elérkezett a délután és ismét nagy sikere volt a fellépésnek. Megint megtelt a csarnok emberekkel és mindenki felállva tapsolt a műsor végén.

A fellépés után következett az ebéd ami igen különleges volt. Meglátogatott bennünket az itteni görög pap bácsi és az Ő családja készített finomságokat. Van ami jól sikerült, van ami kevésbe.
Nekem pld a krumplipüré nem jött be alapból, de vajjal és sóval fel lehetett javítani. Aztán volt szőlőlevélbe csavart darált hús valami – nem igazán értek hozzá – na az finom volt. Meg bukta szerű péksüti lekvár nélkül, szóval ilyenek. Kóla és víz jéggel töménytelen mennyiségben.

Rendben, a kaja megvolt, azután  sétálni indultunk a város egyetlennek is mondható főutcáján.

Hát ha nem lenne itt a híres fagyi gyár, nem is lenne itt város… – na jó nem akarok rosszindulatú lenni.

Tipikus házikók a belvárosban és a külvárosban is.

Az esti fellépés 7 órakor kezdődött. Megint megtelt a sátor és ismét eljöttek a helyi görögök és a pap is.
Siker volt ismét a műsor.
A görögök hoztak nagyon sok üdítőt, és ennivalót – úgy látszik terjed a hír az ittlétünk kezdeti nehézségeiről.

Fellépés után hazafuvaroztak bennünket és az est további része nyugodtan telt.

Reggel szakadó esőre ébredtünk. Ez egy kissé lehangolta a napunkat, azonban ekkor még nem tudtuk hogy igen pozitív napot zárunk.

Éjjel azt álmodtam, hogy visszakerült a régi vágógépem hozzám és ez jól eső érzés volt. Aztán mikor felébredtem, felvettem Anikóval a kapcsolatot és kiderült, hogy valóban gond van a vágógépével… Hát ilyet! Ilyen messziről is megérzem ha gond van! Biztos nem volt véletlen.

Az eső hamar elállt, bár elég régóta eshetett már, mert az utcán igen nagy pocsolyák próbálták vissza-tükrözni az igencsak csúnya eget.

Miután a csapat szanaszét hevert fogtuk magunkat és elindultunk a városba gyalogszerrel. Ez nem nagy távolság, úgy kb. 2.5 km lehet.

A 75-ös út mentén gyalogoltunk járda sehol, a fű vizes, ezért inkább a leállósávot választottuk. Nem volt hosszú út, hamar beértünk és egyáltalán nem fáradtunk el.

Próbáltuk feltérképezni a várost keresztbe-kasul. Ez abból állt, hogy egyszer jobbra, aztán balra kanyarodtunk – és kb. ennyi is volt a város’ka.
Azért persze szép kis hely takaros házakkal és a hangulata a főutcának az 1800-as évek végét idézi nekem. Mint a western filmekben.

Betértünk egy eredeti csizma boltba de a több száz csizma között nem találtam olyat, amelyik tetszett volna nekem, illetve olyat amilyen nekem van. Pedig már ideje lenne lecserélni…

Miután elhagytuk a főutat elmentünk a fagyi múzeumba, hiszen Le Mars a fagyi fővárosa – állítólag. Én a tárlatvezetés helyett inkább szendvicseztem a SubWay-ben, de Ági bement és fényképezett sokat.

Én közben az út mentén elmajszoltam a szendvicsemet és nézegettem az autókat. Igazán már ritkán látni azokat az igazi amerikai autókat és a kamionok között is már sok az új kerekített design. Persze azért izgalmas volt ahogy a sok különböző rendszámos autók róják az utakat. Sokat integetnek vagy azért mert felismernek hogy idegen vagyok vagy azért mert igen kedvesek az emberek errefelé.

Betértünk egy ToyStor-ba ahol játékokat vártunk és milliónyi traktor és kamion modell fogadott bennünket. Csak traktor és kamion. Egyébként is ez a hely valamiért nagyon szereti a traktorokat mert mindenhol traktoros képek lógnak a pólókon is traktoros képek vannak, még a párnahuzaton is. De hogy miért, azt nem sikerült kiderítenünk.

Tovább gyalogolva a többiekkel, szóba elegyedtünk egy autósze-relővel akit Tom-nak hívtak. Olyan igazi amcsi szerelő lehetett, a műhelye ott volt az út mentén.

Nagyon lelkes volt és nagyon kedves. Volt egy régi Ford-ja ami ott állt a műhely mellett és az irodájában régi töltőállomások amiket Ő újított fel.

Az ebédünk a már jó bevált vendéglőben volt kettő órakor. Onnan siettünk mert kölcsönkértem kér bicajt, hogy legyen már valami kaland is, tehát elmentünk bicajozni.

Bringára pattantunk – egy felnőtt és egy gyermekbicajra – és RETTEGJ Le Mars!
Első utunk egy tóhoz vezetett ami mellett egy golf pálya is volt. Onnan vissza a kertvárosi részbe és irány a Katonai Emlékpart. Ott fel van sorolva az összes háború amiben amerikai katonák estek el, és külön feltűntetve ha Le Mars-i áldozat is volt közöttük.

Mindezek a kalandok után irány a Motel-be bicajjal és egy fél órás pihenő után, nyomás a fesztiválra dolgozni mert következik a fellépés – természe-tesen bicajjal, amit vissza is vittünk a gazdájának.

Tartalmas, jó nap volt a mai!

a kendvenc autóm csak 4.000 dollár… az El Camino	…majd legközelebb!
egy idős velem… szinte.	klassz kis busz…

Hát a mai nap, olyan volt mintha a tegnapi lett volna. Azzal a különbséggel, hogy elmaradt egy ebéd, és ültünk kabrióban.

Részletesen:
Reggel, ébredés után séta a Wal-Mart-ba, csak úgy nézelődni amivel a 3 órát ki lehet tölteni az indulásig.
Később gyülekezés majd indulás a fesztivál helyszínére. Több turnusban, mert persze egy autóba nem férünk be. Nekünk a Jerry bácsi 20 éves Chevrolet autója jutott amit a lakóbuszuk után kötnek ha utaznak hogy ne legyenek autó nélkül az új városban… Szóval így is lehet élni itt Amerikában.

Az első fellépés után átsétáltunk enni a Lilly’s étterembe de nem győztük kivárni a kaját, így hát visszamentünk mert kezdődött a 2. fellépés. Közben az eső is rákezdett de nem tartott sokáig.

Jómagam kicsit unatkoztam, már fotó témákat sem találtam a mai napon… Az pedig már gáz…

Este 10 körül kabriót sikerült megcsípnünk , így az hozott bennünket haza, természetesen nyitott tetővel…

Hát ennyi a mai nap.

A gyerkőcök hiányoznak persze mindkettőnknek, nézegetjük a képeiket a neten és kicsit elszomorodunk ilyenkor.

A mai nap “legérdekesebb” képei:

Reggel beszéltünk Zsófival! Nagyon klassz volt látni végre!

A mai napon 10-kor jött értünk az iskolabusz és átvitt bennünket Siuox City-be.

A város a Missuri partján fekszik és kb 10x akkora mint Le Mars. Büszkék a régi történelmi házaikra, melyek kora elérheti a 100-150 évet is. Ez vicces, mert hiszen nehezen nevezhető igen csak régre visszanyúló történelmi háttérnek a mi építészeti múltunkkal összevetve.

Na de ne menjünk ennyire előre. Elsőre elfurikáztak bennünket egy “hatalmas” áruházba – aminek “nagyon bírtunk örülni”, hiszen egy hatalmas és mindenképpen a legolcsóbb áruház mellett lakunk kőhajításnyira. Nagy volt, lapos, és vásárló mentes.

Felfedeztem egy katonai toborzó irodát egy hatalmas poszterrel a kirakatban, melyről elsőre azt hittem valami fegyverbolt lehet, de aztán egy jó kiállású katonai ruhába öltözött magas ember kérdezett valamit – én meg gyorsan odébbálltam. Csak a sarokról kukkantottam vissza és akkor láttam a feliratot.
Hát ha itt élnék biztosan be is lépnék és akkor hamarosan már nyugdíjas lennék egy hatalmas lakóautóval utaznék keresztbe kasul az USA-ban.
Zoli vett bőröndöt, de felelőtlen volt és amíg visszament a srácok telehordták neki sziklával… Ez a kép pont akkor készült mikor emelni szeretné a “tök üres” bőröndöt…

Na jó, tovább…
Tehát egy óráig plázázás, aztán irány valami emlékhely ahol megemlékeznek arról amikor átvették a hatalmat az indiánok felett. Ez a Missuri partján áll és az űrből így néz ki:

Én meg így nézek ki a “Hírességek Csarnokában” a “The Flag”-al:

Amikor leesett az igazgatónőnek hogy honnan is érkeztünk erre a külföldi turisták által kieső helyre. lelkendezve jött ki és intézett felénk köszöntő szavakat. Ismét csak nagyon jól éreztem magam, és megint azt kell mondanom, igen kedvesek az emberek errefelé!

A múzeum után irány a citi és bevetettük magunkat egy “ős” régi hotdog árushoz.

Az üzlet még az apjáé volt, és lám milyen klassz lehet hogy megél a hotdog – kóla és egyéb apróságok arusításábol már a 2. generáció…

Szép városka gyenge péntek du-i forgalom-mal, igazi látványosság volt nekem.

Hát igen, ez tetszene nekem azt hiszem.

A közös helyi görög – magyar ebédet magyar imával kezdtük ami nagyon tetszett az ittenieknek.

Tovább…

Elautóztunk egy olyan helyre, melyet az itteni hitgyülekezet gondoz-kezel. Ez egy szép park volt igen nagy és tele volt padokkal amiken táblákon emlékeztek meg a szerzettekről.

Itt volt egy hatalma 1:1 “Utolsó vacsora” fafaragvány. Le Mars-i művész készítette. Jókat sétáltunk aztán irány vissza a “telephelyünkre” Le Mars-ba.

Elérkezett az utolsó nap Le Mars életében amikor láthatják az Iliosz fellépését itt Iowa-ban.

Egy kis érdekesség:

Jön a vonat. Megáll az átjáró előtt, leszállnak a vonat vezetői és átsétálnak a közeli benzinkútra reggelizni és kávézni… Mindez eltart úgy negyed óráig, addig a szerelvény járó motorokkal várja a gazdikat.

Rendben, vége a reggeli időnek, jönnek a masiniszták és beszállnak a vonat elején, valahogy távirányítással átkapcsolják az átjáró lámpáit, és már indulnak is tovább…

Én meg addig fotózgattam…

A délelőtt kényelmesen telt. A Motel reggelije helyett elsétáltunk a közelben lévő Pizza Hat-ba, ahol rendeltünk egy vastagtésztás, 8 szeletes pizzát. Nagyon finom volt de akár mennyire is éhesek voltunk, csak 6 szeletet tudtunk magunkba gyömöszölni.

Délután 3 órára hivatalosak voltunk Lally’s “néni” vendéglőjébe egy meglepetés fellépésre, mellyel a vendégeinek akart kedveskedni. A fellépés végén odaadtuk az otthonról hozott ajándékokat és kiderült az is, hogy nagyon megszeretett ben-nünket és már előre fél a hétfői búcsúzástól – mert Ő visz ki bennünket Omahába a reptérre.

Mire vége lett a műsornak, késő délután lett és közeledett az utolsó fellépés ideje. Visszatértünk a fesztivál színhelyére és a zenészek meg a táncosok felkészültek a fellépésre.

Az Ilioszt és a zenekart a közönség állva, tapsolva fogadta mikor beléptek a csarnokba. Minden táncukat hatalmas lelkesedéssel fogadták és tapssal jutalmazták. Az utolsó tánc után addig tapsoltak hogy ráadást kellett adni!

A fellépés végén sokunkhoz odajöttek és mindenfélét kérdezgettek a táncokról, azok mondanivalójáról a ruhák díszítéseiről és a hangszerekről.
Nagyon lelkesek voltak!

Az utolsó percekben mielőtt elhagytuk volna a fesztivál helyszínét végleg, ajándékokat osztottunk ki a vendéglátóknak Jerry bácsinak – Maggie néninek, valamint Bob-nak a szervezőnek.

Az utolsó napra ébredtünk, melyet Le Mars-ban töltjük. Vegyes érzelmekkel tekintünk vissza az elmúlt egy hétre bár azt hiszem az idő múlásával fokozatosan javult a kedélyállapotunk. A gyerekek hiányoznak, de a folyamatos információ csere melyet az internet biztosított nekünk kissé elviselhetőbbé tette a távolságot mely köztünk van.

A nap első része a szokásos módon telt, séta a környéken – felfedeztük a folyó menti sétáló utat, és egy nagyon kellemes családi házas környezetben tértünk vissza a szállásunkra.

Délután egyre mentünk ebédelni a már megszokott helyünkre ahol nagyon bőséges választékkel vártak bennünket.

Három órakor indultunk SC-be, mer egy eljegyzésre voltunk hivatalosak. A család görög származású és ez adta a meghívás apropóját. Ismét autókba pattantunk és egy órás út után megérkeztünk a rendezvény helyszínére, egy golfpálya épületébe.

Nagyon impozáns hely a Missisipi partján – ahol már egyszer jártunk – egy igazán gyönyörű golfpálya mellett. A fű egyenletes szép zöld színű, dimbes-dombos, a kicsi elektromos golf-autók csak úgy cikáztak a dombokon át.

Természetesem mindenki begyűjtött pár igazi golflabdát – sőt komoly vadászatot kellett érte folytatnunk hogy ki a szemfülesebb és szerez be egy újabbat.

Nemsokára megkezdődött a party – a görög pap valamiképpen össze”jegyezte” a párokat – akár esküvő is lehetett volna. Majd a vacsora következett gyönyörűen terített asztalokon. A vacsora után az izgatott vendégseregnek a zenészek elkezdtek játszani, majd a táncosok is csatlakoztak hozzájuk, hamarosan pedig egyre több vendég ment fel a táncparkettre. Fergeteges zene és tánc következett 2-3 órán keresztül.
Nagyon hálásak voltak a fellépőknek és szinte mindenki táncolt aki csak ott volt a teremben.

Éjjel 12-re értünk haza és még rámolnunk kellett – mert hajnali 3 órakor már indulni kell tovább Omahába a reptérre…

De ez, már egy másik nap története…

Nagyon kora hajnali 3 órás ébredés után indultunk el Le Mars-ból az Omahai reptérre. Az utat az iskolabusszal tettük meg több mint két óra alatt.
Ez nem azért volt így mert lassan ment volna a busz hanem a hatalmas távolság volt az oka.

Omahából kicsi repcsivel egészen Cincinnati-ig repültünk ahol ismét egy órát vártunk. Innen még kisebb géppel irány Chicago!

Kb. fél egykor a szálltunk le, majd mind a 22-en plusz a csomagok, beszállítottak bennünket a WESTIN hotelbe. Ez közvetlenül a John Hancock Center mellett van, a város egyik legjellegzetesebb épületénél. nagyon magas az alsó harmada – mint sok más épületnek, ez is parkoló – fekete, nagyon robosztus de a magassága miatt még is karcsú látványosság.

A szobából fantasztikus látvány nyílik az utcára a 15. emeletről!

Maga a város nagyon kellemes hangulatú, sokkal emberibb mint New York, szellősebb és parkosabb. Nagyon sok régi épületük van és mindegyikhez tartozik valami történet. Lenn az utcán sétálva a járdát díszkertek szegélyezik az utcáik szélesek, de azért akad sikátoros rész is ahol tűzlépcsők kúsznak fel akár a félelmetes magasságba is. Ha esetleg használni kellene akkor igencsak bátor az az ember aki a 80-100-150 méteres magasságban rá mer lépni a vaslépcsőre a ház oldalán.

Az idő New York-hoz hasonlóan felhős volt, így az épületek java részét felhők takarták. Legalább is azt hittük. A megoldásra másnap jöttünk rá, lásd később… Az idő kora délutánra naposra fordult.

Érkezésünk napján hatalmas sétát tettük gyalogszerrel – el is fáradtam rendesen.

Csak címszavakban:
Chicago River,  Millennium Park, Yacht Club-ok sorozata, Gateway Park, Navy Pier, és vissza a hotelbe.
Ez egy emberes távolság, a térképen nem is érzékelhető rendesen.

Az utcák tiszták, még a sikátoros rész sem elborzasztó, az emberek szívélyesek és kedvesek, legalább is a felszínen. Sikerült felfedeznünk a város alatt húzódó úthálózat egyik lejáróját is, ahol rögvest ránk tapadt egy csövi pénzt kérni. Ott lenn a föld alatt azért nem szívesen sétálgatnék…

Láttuk a nagy BAB-ot vagy mit, az egész egy hatalmas babszem aminek a felülete tükröződik és benne a város, vagy mi akik ott ácsorgunk.

A tó partján sétálva sok-sok gazdag amerikait láttunk, akik a hajójukon éppen nem tudtak mit csinálni, ezért inkább a járókelőket nézegették. Szerintem mi szebbet láttunk, de nekik akkor ott volt nagy hajójuk…

A Navy Pier – kikötő – meglátogatása izgalmasnak ígérkezett de igazából nem okozott hatalmas ovációt egyikünknek sem. Jó hosszú séta, az elején kisebb vidámpark, aztán középen hosszába valami vásárlóközpont, kívül sok hajóállomás és árus.

Hogy feldobjuk a kedvünket, felültünk az óriáskerékre, melyen minden kocsin a McDonald’s embléma volt… Nagy kaland, de a kilátás klassz bár csak 5 percig tartott.

Nagyon sok minden érdekes dolog történt még ezen a napon, rengeteget sétáltunk és jó este lett mire hazaértünk. Estére még tereztünk vacsorát valamelyik éteremben, de ezt már nem bírtuk ki és 9 órakor elaludtunk a fantasztikus 16. emeleti szállodai szobánkban.
Egészen reggelig aludtunk.

OPRAH WINFREY és a BLACK EYED PEAS: I got a feeling

OPRAH’S SEASON 24 KICKOFF PARTY (Flash Mob)
September 10, 2009
(Élő felvétel Chicagoban amikor mi a Hancock ház 96. emeletén ültünk…)

BLACK EYED PEAS: I got a feeling

I gotta feeling that tonight’s gonna be a good night
that tonight’s gonna be a good night
that tonight’s gonna be a good good night (x4)

Tonight’s the night night
Let’s live it up
I got my money
Let’s spend it up

Go out and smash it
Like Oh My God
Jump off that sofa
Let’s get get OFF

I know that we’ll have a ball
If we get down
And go out
And just loose it all

I feel stressed out
I wanna let it go
Lets go way out spaced out
and loosing all control

Fill up my cup
Mozoltov
Look at her dancing
Just take it off

Let’s paint the town
We’ll shut it down
Let’s burn the roof
And then we’ll do it again

Let’s Do it (x13)
And live it up

I gotta feeling that tonight’s gonna be a good night
That tonight’s gonna be a good night
That tonight’s gonna be a good good night (x2)

Tonight’s the night
Let’s live it up
I got my money
Let’s spend it up

Go out and smash it
Like Oh My God
Jump off that sofa
Let’s get get OFF

Fill up my cup (Drink)
Mozoltov (La’ Chaim)
Look at her dancing (Move it Move it)
Just take it off

Let’s paint the town
We’ll shut it down
Let’s burn the roof
and then we’ll do it again

Lets do it (x15)
Let’s live it up

Here we come
Here we go
We gotta rock

Easy come
Easy go
Now we on top

Feel the shot
Body rock
Rock it don’t stop

Round and round
Up and down
Around the clock

Monday, Tuesday,
Wednesday, and Thursday
Friday, Saturday
Saturday to Sunday

Get get get get get with us
You know what we say
Party every day
Pa pa pa Party every day

And I’m feelin
That tonight’s gonna be a good night
That tonight’s gonna be a good night
That tonight’s gonna be a good good night

I gotta feeling tonight’s gonna be a good night
That tonight’s gonna be a good night
That tonight’s gonna be a good good night

Reggeli ébredés és kávézás után többen elhatároztuk, hogy az előző napi rohanásunkat városnéző buszozással váltjuk fel, miután vagy 4-5 buszjárat is közlekedik. Emeletesek így a fotózáshoz is szuper!
Az ára elég borsos 30 Dollár/fő, de a jegy 24 órára érvényes és átszállhatunk vele másik járatra is. Nagyszerű! El is indultunk hiszen a megálló rögtön a szálloda előtt volt, és hamarosan ott ültünk a tetején fotózásra és kalandokra készen.

John Hancock megállót a Hard Rock Cafe követte és nagy szerencsénkre az idegenvezető mindig kommentálta, sőt volt hogy énekelte az éppen oda tartozó nevezetességről szóló történeteit. Sky Deck – a kilépős kilátóval, valamint a Millennium Parkban a Bab. Itt szálltunk le mert egy másik járattal szerettünk volna folytatni utunkat és ekkor jött a meglepetés…

A 4-5 buszjárat közül a tegnapi nap óta már csak ez az egy közlekedik – az őszi menetrend szerint. Ez keresztülhúzta a napi menetrendünket és egy kicsit sajnáltuk a napijegy árát, de a buszozás a belvárosban feledtette velünk ezt az élményt. Így aztán a Millennium Park-nál leszálltunk és új tervet dolgoztunk ki!

Irány Chiana-Town!

Az oda utat a Red-metróvonallal tettük meg – 5-6 megálló a belvárostól. A városrész Chicago-tól aránylag messze esik és teljesen mást takar mint a New York vagy a Londoni. Nem igazán érdemes meglátogatni, hiszen itt valóban kínaiak élnek és az üzletek sem a turistákra vannak berendezkedve – inkább csak a saját szükségleteik szerinti áruválaszték található meg.

De gyorsan hozzáteszem, lehet nem voltunk elég kitartóak…
Nem is volt rajtunk kívül más “idegen” ebben a városrészben.
Rövid ittartózkodásunk nyomot hagyott egy kínai vendéglőben kávé, cigi és több csikk társaságában – vissza a belvárosba!

Hát, ilyen… és kb ennyi is.

Szintén a Red metróval, egészen a magasvasút egyik megállójáig utaztunk majd egy kicsi méretű utazótáska beszerzése után a híres – filmekben is sokat látott – (Brown-vonal) magasvasúttal vissza a Chicago utcáig a szállásunk irányába.

Egy kis pihenőre készültünk, mert estére a görög jegyespár – akinél 2 napja voltunk zenélni és táncolni – vacsorázni hívtak. Ők ugyan is itt élnek a városban és szívesen látnának bennünket a Görög negyedben – Greektown-ban.

Azonban mielőtt felmentünk volna a szobába, felmentünk a Hancock ház tetején a 96. emeleten lévő étterembe egy italra. Gyönyörű kilátás tárult elénk a városról, ebben a magasságban körbe-körbe. Igen megával ragadó látvány – nehéz volt otthagyni.

	Sajnos az idő ilyen volt…

Nagyjából 9 óráig sikerült időpontot egyeztetni a görög párral, hogy hol és mikor találkozunk. Így megint a Red-CTA metróvonallal utaztunk a Blue vonal csatlakozásához ahol egy hosszú alagúton értük el a Blue-vonalat. Onnan át a város túlsó oldalára – és meg kell mondjam innen tárult a legszebb látvány a felhőkarcolókra. Nem is lehetett kihagyni a fényképezést!

A vacsora egy görög étteremben volt – de élő zenekar nélkül, inkább amolyan görög-discosított zene szólt. A városrész nyugodtnak és biztonságosnak tűnt bár már elég késő volt. Ez egyébként az egész városra jellemző, már ami a saját tapasztalatomat illeti.

Ezzel utazásunk a végére ért, de még szeretnék egy összefoglalót írni tapasztalataimról, melyet hamarosan megosztok veletek.
Köszönöm a figyelmeteket!

Az utolsó képek egyike